Zenei Tehetségkutató Fesztivál  |  Doboz-Szanazug 2016

Alakul a fesztivál programja

2015. július 17., péntek - 06:39

Lassan kezd körvonalazódni a Rockszanazug 6 programja. Más fesztivál esetében talán későinek tűnik, ha két héttel a fesztivál előtt ad hírt erről, azonban egyrészről a Rockszanazug más, mint egy hagyományos értelemben vett fesztivál, másrészről a zenekaroknak július 25-ig van lehetőségük jelentkezni, tehát a program még koránt sem végleges.

A Rockszanazug 6 szokás szerint a nulladik nappal (július 31.) indul, amely egy amolyan ismerkedős, hangulatteremtős, bemelegítős délután és este, jó néhány zenei csemegével a színpadon. Itt semmi sem kötelező, semmi sincs kottába vésve, egy amolyan örömzenélés részesei lehetnek mindazok, akik ellátogatnak a Fater Motelbe.

Pezsgés

A Pókidomúak immár hagyományosan a fesztivál házigazda zenekara (Forrás: Rockszanazug 4)

Augusztus 1-jén, szombaton napközben a fesztiválra jelentkezett zenekarok mutatkoznak be, majd este ismét a jobbnál-jobb koncerteké a színpad, na nem mintha a napközben tehetségüket megmutató előadók ne képviselnének magas színvonalat. Erre a legkitünőbb bizonyíték, hogy a Szanazugban nyaralók napközben és este is ugyanolyan lelkesedéssel hallgatják a fellépőket egész nap. A fesztiválra jelentkezett zenekarokat hamarosan itt, a fesztivál honlapján is bemutatjuk.

Pezsgés

A pezsgés minden téren garantált (Forrás: Rockszanazug 4)

Az esti koncerteken már biztos, hogy színpadra lép a Jim Bim Trió, a Man-Dala, az orosházi Kon-Tiki, a gyulai Pókidomúak, Lőrinc Károly énekessel, valamint az ínyeceknek a rock big band műfajából a GyulArt Orchestra, az eMeRTon-díjas trombitaművész, dr. Galyas László vezetésével, míg az esti koncertek után a Fater Motel All Stars Big Band fokozza a Rockszanazug 6 hangulatát.

Természetesen, a fesztivál teljes ideje alatt hűtött italok és ínycsiklandozó ételek várják a közönséget.

A legfrissebb hírek

2015. július 31., péntek - 18:32

Zakar Zoltán a zsűri élén

2015. július 31., péntek - 08:27

Bemutatkozik Anissza

2015. július 31., péntek - 07:54

Bemutatkozik a Soundflash Memory

2015. július 31., péntek - 07:12

Bemutatkozik az Artúr zenekar

2015. július 31., péntek - 06:32

Bemutatkozik a Not The Bees

2015. július 31., péntek - 06:11

Bemutatkozik Papp József

2015. július 30., csütörtök - 15:34

Bemutatkozik a Taxus Baccata

2015. július 30., csütörtök - 15:02

Bemutatkozik a Hetvenszer Hétszer Bocsánat

2015. július 22., szerda - 18:07

Bemutatkozik a The Trusted One

2015. július 21., kedd - 18:09

Beteltek a helyek

2015. július 21., kedd - 12:40

Ismét Szanazugban a Rockdoktor

2015. július 21., kedd - 08:14

Bemutatkozik a Vida Rock Band Roll

2015. július 17., péntek - 06:39

Alakul a fesztivál programja

--------------------

Facebook oldalunk

Zenekari jelentkezés és információ:
galyaslaszlo63@gmail.com

Előadóművészi Jogvédő IrodaDobozKörös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Zenész MagazinFater Motel