Zenei Tehetségkutató Fesztivál  |  Doboz-Szanazug 2016

Zakar Zoltán a zsűri élén

2015. július 31., péntek - 18:32

A fesztivál mindig is törekedett arra, hogy a jelentkezett előadók, zenekarok maximálisan kompetens zsűri előtt mutassák meg tehetségüket. A kereskedelmi televíziók gyakorlatától eltérően a fesztivál szervezői azonban ezt nem feltétlenül napjaink rivaldafényben úszó „sztárjaiban” látják – bár kétségtelen, van köztük tényleg olyan, aki alkalmas lenne a feladatra –, hanem olyan zenészekre, zeneszerzőkre, akiket maga a zeneipar is őszintén elismer. Legnagyobb örömünkre idén Zakar Zoltán elfogadta a Rockszanazug felkérését.

Zakar Zoltán zenei tanulmányait a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, a Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskolán és a Bartók Béla Konzervatórium Jazz Tanszakán végezte. A '80-as évek második felében vezető hazai jazz formációk – többek között a Regős István vezette Jazz & Press, a Kőszegi Imre Quintet, Vasvári Pál együttese – szólistája volt, illetve a Budapest Big Band alapító tagja. Állandó együttesei mellett rendszeresen közreműködött a legendás Studio 11, Vukán György, Lakatos „Ablakos” Dezső, Szakcsi Lakatos Béla, Tony Lakatos, Tomsits Rudolf hangfelvételein, illetve koncertjein. A '90-es években tagja volt a Budapest Ragtime Band-nek, majd a Caribeat együttesnek, emellett Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban dolgozott különböző show-zenekarokban, mint szólista és hangszerelő.

Zakar Zoltán

Zakar Zoltán (Forrás: Web)

1995-ben a P.Mobil együttes és az Állami Hangversenyzenekar közös produkciójában, a „Honfoglalás” című szvit hangszerelésére kapott megbízást, majd az 1998-ban megjelent The Hungarian Jazz Trombone Company with Carl Fontana „First Time Together” című lemez anyagát hangszerelte. 2002 óta Debrecenben él, ahol a Debreceni Jazz Együttesben és a Step Time Band-ben zenél, valamint saját együttesének, a Zakar Jazz Group-nak a vezetője. 2005 óta a Debreceni Jazz Klub elnöke.

2005-ben a Debreceni Jazz Napok rendezvényén hangzott el „A sziget meséi” című, big band-re írott nyolc tételes kompozíciója, a Jazzmelon Big Band, valamint meghívott szólisták – Szakcsi Lakatos Béla, Makovics Dénes, Szalóky Béla, Hárs Viktor és Sramkó János – előadásában. 2010-ben a Studió 11 „Tribute to Jaco Pastorius” című produkciójának volt a hangszerelője.

Zakar Zoltán és dr. Galyas László (Forrás: YouTube/Rockszanazug)

Zeneszerzőként-hangszerelőként megrendelői közé tartozik a Magyar Rádió, Magyar Televízió, a Budapest Big Band, a Budapest Ragtime Band, a helsinki UMO Big Band, a Dán Rádió Big Band-je, a Dorsten Jazz Orchestra, a Hungarian Jazz Trombone Companí, a P. Mobil, Randall Cooper, a W. Birkenstock Musikverlag, a veszprémi Légierő Big Band-je, a Debreceni Helyőrség Zenekara, a Gyula Big Band, a debreceni Sárga Áspis Projeckt énekegyüttes és természetesen a Hangfogó Band.

Bár nem személyesen, de a korábbi években is részese volt a Rockszanazug programjának, hiszen a Gyulai Big Band és dr. Galyas László által előadott „Hofi Géza Életmű Show” és „Payer András Életmű Show” hangszerelését és big band átiratát is ő jegyzi.

A legfrissebb hírek

2015. július 31., péntek - 18:32

Zakar Zoltán a zsűri élén

2015. július 31., péntek - 08:27

Bemutatkozik Anissza

2015. július 31., péntek - 07:54

Bemutatkozik a Soundflash Memory

2015. július 31., péntek - 07:12

Bemutatkozik az Artúr zenekar

2015. július 31., péntek - 06:32

Bemutatkozik a Not The Bees

2015. július 31., péntek - 06:11

Bemutatkozik Papp József

2015. július 30., csütörtök - 15:34

Bemutatkozik a Taxus Baccata

2015. július 30., csütörtök - 15:02

Bemutatkozik a Hetvenszer Hétszer Bocsánat

2015. július 22., szerda - 18:07

Bemutatkozik a The Trusted One

2015. július 21., kedd - 18:09

Beteltek a helyek

2015. július 21., kedd - 12:40

Ismét Szanazugban a Rockdoktor

2015. július 21., kedd - 08:14

Bemutatkozik a Vida Rock Band Roll

2015. július 17., péntek - 06:39

Alakul a fesztivál programja

--------------------

Facebook oldalunk

Zenekari jelentkezés és információ:
galyaslaszlo63@gmail.com

Előadóművészi Jogvédő IrodaDobozKörös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság
Zenész MagazinFater Motel